Az alkoholizmus mint társadalmi jelenség

Az alkoholizmus mint társadalmi jelenség:

Az alkohológusok számítása szerint hazánkban legalább 300 ezer súlyos
 alkoholbeteg él, akik már függenek az italtól. A kezelésre szoruló
alkoholisták száma összesen félmillióra tehető. Számuk 1980-hoz képest
 megnégyszereződött. A férfiak mellé felzárkózva a nők fogyasztása is
fokozatos növekedést mutat. Ez a trend összefügg mai kultúránkkal,
értékrendünkkel és azoknak a szokásoknak a terjedésével, amelyekben
nélkülözhetetlenné válik az alkohol. Az italozás összefonódik a társas
 összejövetelekkel, szórakozással, ünnepélyes alkalmakkal, az ivás a
32 társasági élet élénkítését szolgálja. S mindezek mellett szerves
része étkezési kultúránknak.
A legtöbb embernek meggyőződése, hogy eleget tud az alkoholizmusról,
 holott ez a tudás felszínes. Az alkohollal élő fiatalok többsége
állítja, hogy hatalma van az alkohol felett, és bármikor véget tudna
 vetni szenvedélyének. Tele vagyunk előítéletekkel, amelyek leginkább
 arra jók, hogy elhiggyük: velünk ez nem fordulhat elő. Pedig az
alkoholista nem különleges lény, s talán csak annyiban különbözik
 tőlünk, hogy más problémáját ily módon próbálja megoldani.
A megelőzést nem lehet elég korán kezdeni. Az alkohol egyre fiatalabbak
életében bukkan fel, náluk a baráti társaság a legfontosabb motiváló erő.
Az út a megszokáshoz vezet, s nem is olyan rögös, mint gondolnánk.
Ifjúkorban a szülőknek lehet a legnagyobb visszatartó ereje, ha jó a
 kapcsolatuk gyermekeikkel. Önmagunk megvédéséhez azonban elegendő ismeretre
 van szükségünk.

Betegség vagy szenvedély:

Minden társadalomnak saját kultúrája van, normái és értékei, amelyekkel
 tagjai bizonyos viselkedésformákat követnek. Ez biztosítja a társadalom
működőképességét. Ezek a normák azonban változnak, egymással is ellentmondásban
 lehetnek, sőt vannak olyanok is, amelyek a társadalom fejlődése szempontjából
előnytelenek. Fokozatosan tűnnek el normarendszerek, amelyek évszázadokon
át működtették a társadalmat. Meglazultak és sok esetben eltűntek a vallási,
 erkölcsi normák.
A deviancia a közmegegyezéstől, az adott társadalom, közösség normáitól eltérő
 viselkedés, attitűd és értékkészlet egyes személyek vagy csoportok esetében.
A deviancia megjelenéséhez több összetevő együttes jelenléte szükséges: a
deviáns aktus, az aktus devianciaként való értelmezése, elismerése az elkövető
 és a környezet által. Végső következmény a deviáns azonosulás és karakter.
A deviancia fajtái a bűnözés, az alkoholizmus, a drog- és kábítószer-fogyasztás,
az öngyilkosság, a nem idegrendszeri eredetű elmebetegségek.
A modern szociológia az alkoholizmust a különböző társadalmi normasértő
deviáns viselkedésformák egyikének tekinti. Az alkoholizmus kapcsán azonban
nehéz meghatározni a deviánsok teljes körét. Azokat lehet vizsgálni, akiket a
hatóságok vagy az egészségügyi intézmények iszákosoknak minősítenek. Így ezek
 után arra a kérdésre, hogy ki az alkoholista, a minősítésből következően a
tautologikus válasz az, hogy az, akit a társadalom alkoholistának minősít.
 Szakszerűbben fogalmazva viszont alkoholista az a személy, aki rendszeresen
 jelentős mennyiségű szeszes italt fogyaszt, az alkohollal függő viszonyban áll,
 hiánya esetén elvonási tünetek jelentkeznek. Az alkoholizmus elsősorban fiziológiai
értelemben ártalmas az egyénre, hiszen csökken a szervezet ellenálló képessége,
máj-, szív és érrendszeri betegségek lépnek fel, szellemi képességei eltompulnak.
 Bekövetkezhet az anyagi és erkölcsi hanyatlás, amely a környezetét is szétzilálja.
 A függőség lehet pszichés vagy fizikai. A lelki függőség mértéktelen vágyat jelent
 menedék, megkönnyebbülés vagy öröm után. Az ital csökkenti a gátlásokat, ezáltal
 olyan dolgokat is megteszünk, amelyeket egyébként nem mernénk. A hiánytünetek később
 már biológiai szükségletekre támaszkodnak, amelyek rövidebb-hosszabb idő során alakulnak
 ki. Minél erősebb ez a hiánytünet és elvonási tünet, annál inkább beszélhetünk függőségről.
 Ezzel párhuzamosan fokozódik a tolerancia, amely azt jelenti, hogy a várt hatást már csak
megnövelt adag hozza meg. Aki rendszeres italozó, az idővel sokkal több alkoholt tud elfogyasztani,
 és ezzel együtt a mellékhatásokat is jobban viseli. Az adag emelésével azonban bekövetkezik a jól
 látható leromlás is. Ez a fizikai függőség.

Az alkoholizmus fokozatai:

Az alkoholistává válásnak különböző fázisai vannak. Az egyes szakaszok elkülönítésével ki
 mutatható, ki az iszákos és ki az alkoholista. A rendszeres ivás lehet szokás, tünet vagy betegség
. Az iszákos az ivást bármikor abba tudja hagyni, függetlenül a mennyiségtől, míg az alkoholista erre
képtelen. Az alkoholbetegség kialakulásának folyamatában azonban nem jelentkezik mindig minden tünet,
és a tünetek jelentkezési sorrendje sem azonos.
Az alkoholizmushoz vezető folyamat a pre alkoholista (tüneti) fázissal indul. Az egyén olyan
feszültségben él, amelyet nem tud kezelni, és felszabadítását az italtól reméli. Kezdetben
alkalmanként keresi a helyzetet az alkoholfogyasztásra, hogy megkönnyebbüljön. Később a gyakoriság
 növekszik, mert a korábbi mennyiségű alkohol már nem elegendő a kívánt hatás elérésére. Ebben a
periódusban az egyén alkoholizálása sem önmagának, sem környezetének nem tűnik fel. A prodromális
 (bevezető) fázisban az italt fogyasztó egyre gyakrabban iszik, és ennek helyességéről, szükségességéről
 megpróbálja önmagát meggyőzni. Nem az élvezet kedvéért, hanem valamely kellemetlen érzés
megszüntetése végett iszik, de elvonási tünetek még nem jelentkeznek. Sajátos viselkedésforma
jelenik meg: az emlékezetkiesés, amihez nem társul az öntudat elvesztése. Az illetővel ittas
állapotban értelmesen lehet beszélni, de a történtekre másnap homályosan vagy egyáltalán nem
 emlékszik. Megnövekedik alkoholérzékenysége. Betegségének, hogy ő másképp fogyasztja az alkoholt,
 bizonyítéka, hogy fokozottabban foglalkozik az alkohol gondolatával. A legfontosabb számára, hogy
 jut-e elegendő az italból. Ez mellé társul a zugivás, amikor keresi a titkos alkalmakat. Ezek a
 viselkedésmódok intő jelek, előrevetítik az alkoholbetegség kialakulását. A harmadik, immanens
fázist a mindennapi ivás jellemzi. Megjelenik az elvonási tünet: hányinger, fejfájás, remegés,
 szorongás, görcs, agyi konfúzió. Az ivás abbahagyása után jelentkezik néhány órával, és meg is
szűnik ráivással. E fázis átlépésével az egyén már alkoholistának tekinthető. Az akut vagy kritikus
fázisban az alkoholista elveszti az ivás feletti uralmát, már egyetlen pohár után sem tudja, mennyit
ivott vagy mennyit ihat még. Vannak periódusok, amikor szüneteltetni tudja az italozást, de ha alkohol
 kerül a kezébe, a lerészegedés előtt nem tud megállni. Ebben a fázisban egymással váltakozó absztinens
 és ittas periódusok jellemzőek. Ezzel elérkeztünk az utolsó, krónikus szakaszhoz, ahol már mindig
ittas emberről beszélünk. Állandó ivási kényszert és alkoholéhséget éreznek. Az ivás feletti kontrolljukat
 teljesen elveszítették, így naponta többször is képesek lerészegedni.

Az alkohol személyiségtorzító hatásai:

Az alkoholizmusban a pszichés tünetek rendszerint fokozatosan alakulnak ki. Legismertebb korai jelek a
 hangulat változásai, a labilitás. Az effektusok felszínessé válnak, amely összefügg a kitartás hiányával.
 Az egyén hangulata gyorsan változik, egyszer vidám és gondtalan, másszor bánatos és ingerlékeny. Később
egyre lehangoltabbá válik, gyakran kerül gyűlölködő hangulatba. Sok esetben gyanakvó és kialakulhat
féltékenységi téveszméje is. Józanul egészséges emberként viselkedik, alkoholos állapotban teljesen
megváltozik: agresszív, érzéketlen, durva, fegyelmezetlen lesz. Mire kijózanodik, mindent elfelejt,
letagad. A csekély mennyiségű szeszfogyasztást is kifejezett tudatborulás, tájékozódási zavar, téveszmék,
 érthetetlen tettek és egyéb kóros indulatok követhetik. Hazánkban a leggyakoribb az alkoholos elmezavar.
 Néhány órától, napokig és hetekig is tarthat ez a phszichopatikus állapot. A kórkép hirtelen, előzmények
 nélkül is jelentkezhet. A borivóknál a leggyakoribb, a vegyes ivóknál és a tömény szeszt fogyasztóknál
 ritkább az előfordulása. Előfordulhat, hogy hirtelen megcsappan az én-erő, személyiségére a túlérzékenység,
bizonytalanság válik jellemzővé. Én-zavarban szenved, amely valójában beteges, kóros alkalmazkodási késztetés.
 Magányosnak, elhanyagoltnak érzi magát, és elvárja, hogy mindenki csak vele foglalkozzon, őt szeresse. Ezért
 mindent megtesz, és próbál úgy helyezkedni, hogy az elismeréseket megkapja. Az ilyen ember állandó szorongásban
 és bizonytalanságban él. E tulajdonságok megjelenése, a hangulatváltozások és az alkohol utáni vágy fokozódása
teljes mértékben felőrli az alkoholbeteg személyiségét.
Az alkoholisták legjellegzetesebb sajátosságai az embertársi kapcsolatokban megnyilvánuló felületesség, az elégtelen
 partnerképesség a házasságban, a családban és a baráti körben. A viselkedészavaruk bonyolultan összetett.
 A szenvedélybeteg képes feszültségeit elviselni, a mielőbbi kielégítésre összpontosít, ennek mindent alárendel.
E kellemetlen élményállapotának csillapítása nem tűrhet halasztást, elveszíti a várakozási, kitartási képességét.
 Függőségi mintája saját vágyképére vonatkozik, amelyeket a valós tárgyakra rávetít. Tehát a környezetéhez való
kapcsolata saját maga táplálásában kimerül, ezért sokszor nem képes szeretetadásra, illetve elfogadásra, és nem
 képes a kapott örömöt élvezni. A szenvedélybetegeknek az egyetlen világ a saját belső valóságuk, ezért képtelenek
 közösségalkotásra és nem is képesek a külvilág másságát elviselni.
 A függőségi kívánságokat elfogadó betegeknek nincs saját akaratuk, alárendelik magukat másoknak.
 Nem tudnak kezdeményezni, önállótlanok, passzívak. Keresik az erősebb, magabiztosabb egyének társaságát,
 akik uralkodnak fölöttük. Ennek elkerülhetetlen következménye a lehangoltság, visszafojtott harag, amely a
mártírszerep felvállalásával társul. A függőségi kívánságokat elhárítók függőségi kívánságaikat elfojtják, hogy
 férfiasságukat és identitástudatukat ne lehessen megkérdőjelezni. Kerülik a tartósabb és szorosabb barátságok
 kialakítását, a függőségtől való félelmük miatt. Számukra az alkoholizálás az imponáló viselkedést szolgálja.
 A függőség és függetlenség között ingadozók az előző kettő között helyezkednek el, s a pillanatnyi életszituáció
 határozza meg mikor melyik a jellemzőbb. Képesek a függőségi vágyuk bizonyos kontrollálására.