Napi két sör még nem alkoholizmus?

Napi két sör még nem alkoholizmus? Mit tehet a szülő a gyerek piálása ellen? Elviheti-e a házastárs szakemberhez a párját, ha úgy gondolja, italproblémája van? Csak az absztinencia a megoldás a függőségre? Zacher Gábor toxikológussal beszélgettünk az alkoholizmusról, népbetegségről és generációs különbségekről.

Mikortól tekinthető valaki alkoholistának?

Amikor már az életébe annyira beletartozik a pia, hogy befolyásolja azt. Erről beszélhetünk már akkor is, ha valaki csak naponta két sört iszik meg. Egész nap egy kortyot sem iszik, de tudja, hogy ha hazaér, már nem kell vezetnie, és ott van a söröcske, amit ki szisszenthet, aztán a másodikat is, utána már alhat. Nem veri meg az asszonyt, nem üvölt a gyerekkel, csak egyszerűen a részévé válik a napjainak az alkohol. A probléma ebben az, hogy az ember értékrend-változáson megy keresztül - a fontossági sorrendben előre kerül az alkohol -, de ő maga nem is érzi. Hiába mondja az asszony (vagy a férj, hiszen az alkoholisták 40 százaléka nő), hogy legalább ma ne igyál. A "mit szólsz te ebbe bele?", "ezt csak megengedhetem magamnak" és az "éppen te mondod?" mondatok klasszikusak egy alkoholista szájából.

Mit tehet a hozzátartozó vagy barát, ha úgy látja, hogy baj van?

A kérdés, hogy van-e az életünkben egy ember, aki lehet fék; aki ha elmondja, nemcsak meghallgatjuk, de el is fogadjuk a véleményét. Ha van ilyen, akinek elhisszük, hogy nem csesztetni akar, akkor működhet a rendszer. Nem régen látott barátra gondolok, mert ilyen esetben ritkán van ekkora bizalom. Férj-feleség, szülő-gyerek kapcsolat inkább működhet. Ha viszont nincs ilyen kapcsolat, akkor nagyobb az esélye a kontrollvesztésnek.

És van olyan, amikor már a hozzátartozó sem tehet semmit?

Egy alkoholbeteg családjában általában nem harmonikus az élet. Egy házastárs - szülő, gyerek stb. - különböző praktikákkal megpróbálhatja rávenni ugyan a függőt, hogy ne igyon, vagy menjen el szakemberhez, de mindenképpen kell, hogy az illető hajlandó legyen tükörbe nézni, felfogni és elfogadni, hogy valami nem stimmel, és ha a rokonokat nem is, de a terapeutát hajlandó legyen segítőnek elfogadni.