Az alkoholizmus mint társadalmi jelenség

Az alkoholizmus mint társadalmi jelenség

Napjainkban természetes szokássá vált az alkohol fogyasztása, az "alkoholista" kifejezés beépült mindennapi szókincsünkbe. A fogyasztás növekszik, az alkoholizmus egyre jobban terjed. Magyarország e téren a világ élmezőnyébe tartozik. 1960-hoz képest mintegy 60%-kal növekedett a fogyasztás. Az utóbbi évtizedben minden magyar állampolgárra több mint tíz liter tiszta szeszre számított alkohol jutott.

A felmérések azt bizonyítják, hogy az egészségkárosítás két legjellemzőbb formája Magyarországon a dohányzás és az alkohol. Az alkohollal összefüggő halálokok sorában a májcirrózis áll a második helyen, s az emiatti halálozás a világon hazánkban a leggyakoribb. Az emberek mintegy 80%-a szenved és károsodik valamilyen szenvedély következtében, és akkor még nem vettük figyelembe azokat, akik a szenvedélybetegekkel való tartós együttélésük miatt a következményektől szenvednek. Ráadásul az alkoholfogyasztás szoros összefüggést mutat más devianciákkal, különösen a bűnözéssel.

Az alkohológusok számítása szerint hazánkban legalább 300 ezer súlyos alkoholbeteg él, akik már függenek az italtól. A kezelésre szoruló alkoholisták száma összesen félmillióra tehető. Számuk 1980-hoz képest megnégyszereződött. A férfiak mellé felzárkózva a nők fogyasztása is fokozatos növekedést mutat. Ez a trend összefügg mai kultúránkkal, értékrendünkkel és azoknak a szokásoknak a terjedésével, amelyekben nélkülözhetetlenné válik az alkohol. Az italozás összefonódik a társas összejövetelekkel, szórakozással, ünnepélyes alkalmakkal, az ivás a társasági élet élénkítését szolgálja. S mindezek mellett szerves része étkezési kultúránknak.

A legtöbb embernek meggyőződése, hogy eleget tud az alkoholizmusról, holott ez a tudás felszínes. Az alkohollal élő fiatalok többsége állítja, hogy hatalma van az alkohol felett, és bármikor véget tudna vetni szenvedélyének. Tele vagyunk előítéletekkel, amelyek leginkább arra jók, hogy elhiggyük: velünk ez nem fordulhat elő. Pedig az alkoholista nem különleges lény, s talán csak annyiban különbözik tőlünk, hogy más problémáját ily módon próbálja megoldani.

A megelőzést nem lehet elég korán kezdeni. Az alkohol egyre fiatalabbak életében bukkan fel, náluk a baráti társaság a legfontosabb motiváló erő. Az út a megszokáshoz vezet, s nem is olyan rögös, mint gondolnánk. Ifjúkorban a szülőknek lehet a legnagyobb visszatartó ereje, ha jó a kapcsolatuk gyermekeikkel. Önmagunk megvédéséhez azonban elegendő ismeretre van szükségünk.

Betegség vagy szenvedély?

Minden társadalomnak saját kultúrája van, normái és értékei, amelyekkel tagjai bizonyos viselkedésformákat követnek. Ez biztosítja a társadalom működőképességét. Ezek a normák azonban változnak, egymással is ellentmondásban lehetnek, sőt vannak olyanok is, amelyek a társadalom fejlődése szempontjából előnytelenek. Fokozatosan tűnnek el normarendszerek, amelyek évszázadokon át működtették a társadalmat. Meglazultak és sok esetben eltűntek a vallási, erkölcsi normák.

A deviancia a közmegegyezéstől, az adott társadalom, közösség normáitól eltérő viselkedés, attitűd és értékkészlet egyes személyek vagy csoportok esetében. A deviancia megjelenéséhez több összetevő együttes jelenléte szükséges: a deviáns aktus, az aktus devianciaként való értelmezése, elismerése az elkövető és a környezet által. Végső következmény a deviáns azonosulás és karakter. A deviancia fajtái a bűnözés, az alkoholizmus, a drog- és kábítószer-fogyasztás, az öngyilkosság, a nem idegrendszeri eredetű elmebetegségek.

Durkheim szerint a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból, amelyek társadalmanként és korszakonként eltérőek lehetnek. Tehát minden társadalom maga határozza meg, hogy mit tekint deviáns viselkedésnek. A szociológia szerint a deviáns viselkedés okait elsősorban a társadalomban kell keresni. A deviáns viselkedésformák attól kezdve válnak szembetűnővé, amikor társadalmi reakciót váltanak ki, és ezzel valamilyen módon minősítik őket. A minősítéssel a társadalom az egyénre mintegy címkét ragaszt. Edwin Lemert elsődleges devianciának nevezi a konvenciók legelső megszerzését, másodlagos devianciának pedig azt, mikor már az egyén is elfogadja a ráragasztott címkét és ezzel azonosul. Egyes hatalmi csoportok deviánsnak minősítenek bizonyos viselkedésformákat és cselekedeteket, illetve olyan szabályokat alkotnak, amelyeket az egyének szükségszerűen megszegnek. Tehát nincs norma normasértés nélkül. E normák betartatására és ellenőrzésére pedig szociális kontrollrendszert hoznak létre. Ördögi kör tárul elénk, hiszen a jogalapot az intézmények működéséhez a deviancia szolgáltatja.

A modern szociológia az alkoholizmust a különböző társadalmi normasértő deviáns viselkedésformák egyikének tekinti. Az alkoholizmus kapcsán azonban nehéz meghatározni a deviánsok teljes körét. Azokat lehet vizsgálni, akiket a hatóságok vagy az egészségügyi intézmények iszákosoknak minősítenek. Így ezek után arra a kérdésre, hogy ki az alkoholista, a minősítésből következően a tautologikus válasz az, hogy az, akit a társadalom alkoholistának minősít. Szakszerűbben fogalmazva viszont alkoholista az a személy, aki rendszeresen jelentős mennyiségű szeszesitalt fogyaszt, az alkohollal függő viszonyban áll, hiánya esetén elvonási tünetek jelentkeznek. Az alkoholizmus elsősorban fiziológiai értelemben ártalmas az egyénre, hiszen csökken a szervezet ellenállóképessége, máj-, szív és érrendszeri betegségek lépnek fel, szellemi képességei eltompulnak. Bekövetkezhet az anyagi és erkölcsi hanyatlás, amely a környezetét is szétzilálja. A függőség lehet pszichés vagy fizikai. A lelki függőség mértéktelen vágyat jelent menedék, megkönnyebbülés vagy öröm után. Az ital csökkenti a gátlásokat, ezáltal olyan dolgokat is megteszünk, amelyeket egyébként nem mernénk. A hiánytünetek később már biológiai szükségletekre támaszkodnak, amelyek rövidebb-hosszabb idő során alakulnak ki. Minél erősebb ez a hiánytünet és elvonási tünet, annál inkább beszélhetünk függőségről. Ezzel párhuzamosan fokozódik a tolerancia, amely azt jelenti, hogy a várt hatást már csak megnövelt adag hozza meg. Aki rendszeres italozó, az idővel sokkal több alkoholt tud elfogyasztani, és ezzel együtt a mellékhatásokat is jobban viseli. Az adag emelésével azonban bekövetkezik a jól látható leromlás is. Ez a fizikai függőség.