Magzati alkohol-szindróma
Teratológiának nevezzük a környezeti eredetű magzati ártalmak
kutatásával foglalkozó tudományt. Sajnálatos, hogy a fejlett országokban ma már
az alkoholfogyasztás okozza a legtöbb teratogén ártalmat.
A teratológia tudománya a XX. században keletkezett. Az
orvosok a méhen belül fejlődő magzat sérthetetlenségébe vetett hitét elsőként
az az esemény rengette meg, amikor az 1920-as évek Amerikájában kiderült, hogy
a röntgensugárzás értelmi fogyatékosságot, súlyosabb esetben kisfejűséget is
okozhat. Akkor a röntgensugár új felfedezésnek számított, hiszen a világ első
Nobel-díjasa, Wilhelm Konrad Röntgen 1901-ben vehette át kitüntetését a Svéd
Királyi Akadémiától. Az első felismert teratogén tényező tehát az ionizáló
sugárzás volt. Akkor még kevesen gondolták, hogy létezik olyan teratogén
ártalom, mely az emberiséggel is egyidős. Erre csak 1968-ban került sor, amikor
egy francia tudós, név szerint Lemoine elsőként figyelte meg az alkohol által
okozott többszörös veleszületett rendellenességet. Beszámolójára nem figyeltek
fel, így a kórkép újrafelfedezése 1973-ban történhetett meg.
A szomorú statisztikai
adatok:
New-York-i adatok szerint az európai (kaukázusi) rasszban a
születéskori gyakoriság 0,9/10.000 összes születés, mongoloid rasszban
0,3/10.000 összes születés, spanyolajkúak körében 0,8/10.000 összes születés,
afrikai származásúak között 6,0/10.000 összes születés, született amerikaiak
körében már 30/10.000 összes születés. Svédországban hasonló gyakoriságról
számoltak be. Ha a született amerikaiakra és a svédekre jellemző értéket
vesszük figyelembe, Magyarországon a születéskori gyakoriságot 30/10.000 összes
születésre becsülhetjük. Ez évente 300 beteg csecsemő megszületését jelenti. Ha
durván 70 évnek vesszük a hazánkban születéskor várható átlag életkort,
Magyarországon 21.000 magzati alkohol szindrómás létét feltételezhetjük.
Megjegyzendő azonban, hogy az eseteknek csak csekély hányadát ismerik föl
valójában, így csak annyit mondhatunk, hogy a méhen belül elszenvedett
alkoholos károsodással sújtott egyének, vélhetően egy magyar viszonylatban
közepes város lakosságát tennék ki.
A magzat alkohol-szindróma
tünetei:
A magzati alkohol-szindróma
többszörös veleszületett rendellenesség, mely egyaránt okoz anatómiai
eltéréseket és funkcionális idegrendszeri károsodásokat. A legjellemzőbb
tünetek a következők:
- alacsony születési súly
- visszamaradt testi fejlődés
- jellegzetes arc: rövid szemrések, keskeny felső ajak, lelapult
arcközép, az orr és a felső ajak közötti bemélyedés (filtrum) hiánya,
ajakhasadék, szájpadhasadék, koponya- és agyvelő-rendellenességek.
- értelmi zavarok: lassú értelmi fejlődés, hiperaktivitás, tanulási
nehézségek, probléma-megoldási nehézségek, gyenge emlékezőképesség,
mozgáskoordinációs zavarok, beszédzavarok, gyenge hallás.
- viselkedészavarok: hiperaktivitás, figyelmetlenség, lobbanékonyság,
ítélőképesség zavarai, társadalmi beilleszkedési zavarok
- ritkábban előforduló anomáliák: csüngő szemhéjak, kisszeműség (mikroftalmia), fejletlen állkapocs, elálló fülek, rövid nyak, nyaki csigolya rendellenesség, szívfejlődési rendellenesség, érdaganat (angióma), rövid 4. és 5. kézközépcsontok, agyhártya-agyvelősérv (meningomyelokele), vízfejűség (hidrokefalusz), fogrendellenességek, fülkürt átjárhatatlanság, a szem fénytörési rendellenességei.
A magzati
alkohol-szindróma okai:
A magzat egész méhen belüli életében érzékeny az alkoholra,
illetve annak bomlástermékeire. Minél korábban éri a babát ez a jelentős hatás,
annál nagyobb a valószínűsége szervi ("anatómiai") rendellenességek
kialakulásának. Az a legkisebb rendszeresen fogyasztott alkoholmennyiség, amely
már károsodást okozhat, napi 2 egység (2 dl bornak megfelelő). Napi 6 egység
alkoholmennyiségig a magzati károsodás "csak" kisebb születési
súlyban mutatkozik meg. A magzati alkohol-szindróma többi jellemzője efölötti
mennyiségek esetén várható. Az idült alkoholisták átlagos napi
alkoholfogyasztása terhesség alatt (!) 8-10 egység ital, ami 1 liter bornak
felel meg. Természetesen a "bevalláson" alapuló
mennyiségbecslések igazsága sok esetben megkérdőjelezhető.
Teratológiának nevezzük a környezeti eredetű magzati ártalmak
kutatásával foglalkozó tudományt. Sajnálatos, hogy a fejlett országokban ma már
az alkoholfogyasztás okozza a legtöbb teratogén ártalmat.
A magzati
alkohol-szindróma megelőzése:
Az idült alkoholista nők gyermekének kockázata 30-50%!
A csak kis mennyiségeket (napi 1-3 egység, heti 1-2 alkalom) fogyasztó nők
magzatai nincsenek veszélyben. Hasonlóképpen nincs rá bizonyíték, hogy egyszeri
jelentős leittasodásnak maradandó magzati következményei lehetnek.
Egy viszonylag új felfogás az alkoholizmusnak három típusát különíti el:
Egy viszonylag új felfogás az alkoholizmusnak három típusát különíti el:
1.
A "szokás" alkoholizmus a falusi, tanyasi
parasztemberek körében a leggyakoribb, akik "felessel" kezdik a
napot. Nem azért, mert nem lennének meg nélküle, hanem azért, mert ezt így
látták szüleiktől, nagyszüleiktől.
2.
A stresszoldó alkoholizmus ezzel szemben az idegileg
túlterhelt értelmiségiek rossz szokása. Sok orvosra is jellemző, hogy egy-egy
nehéz nap után a kelleténél többet fogyaszt abból az alkoholból, melyet
többnyire a betegeitől kap.
3.
Testi függőség: A testi függőség genetikailag
determinált állapot, az alkohol-dehidrogenáz egyik típusának veleszületett
hiánya okozza. Az enzimhiány már az újszülött hajhagymájából kimutatható.
Ezeknél a betegeknél a legfontosabb az állandó véralkoholszint fenntartása. Ha
ez nem jön össze, megvonási tünetek, a legsúlyosabb esetben heveny elmezavar,
delirium tremens alakulhat ki.
Vissza-visszatérő vitatéma, hogy indokolt-e az
újszülöttek genetikailag meghatározott alkoholfüggőségének szűrővizsgálata.
Elméletileg a gyermek helyes nevelésével sok eset megelőzhető lenne.
Gyakorlatban az eredmény kétséges, mert hazánkban senki nem kerülheti el a
találkozást az alkohollal.
A magzat számára az alkoholizmus formája természetesen mindegy. Legveszélyesebb anyai állapot mégis a testi függőség, mert az tiltásokkal, nevelésekkel nem szüntethető, így a magzat korai embrió kortól születésig folyamatos expozícióban részesül. A napi 8-10 egység alkoholt fogyasztó anyák esetén, a hatályos törvény betűje szerint - természetesen csak a beteg kérésére - terhesség-megszakítás is végezhető. A másik két forma egészségügyi felvilágosítással többnyire jól kezelhető.
A magzat számára az alkoholizmus formája természetesen mindegy. Legveszélyesebb anyai állapot mégis a testi függőség, mert az tiltásokkal, nevelésekkel nem szüntethető, így a magzat korai embrió kortól születésig folyamatos expozícióban részesül. A napi 8-10 egység alkoholt fogyasztó anyák esetén, a hatályos törvény betűje szerint - természetesen csak a beteg kérésére - terhesség-megszakítás is végezhető. A másik két forma egészségügyi felvilágosítással többnyire jól kezelhető.
A magzati alkohol-szindróma lefolyása:
A
rendellenességgel sújtott gyermekeknél gyakori az újszülött- és csecsemőhalál.
A gyermek értelmi fejlődésének hiányosságaihoz természetesen a hallás- és
látászavar is hozzájárul. A méhen belüli károsodás életre szóló
következményekkel jár. A beteg társadalmi beilleszkedése és munkaképessége a
betegség súlyosságától függ. Vannak, akik sohasem lesznek önálló
életvitelre alkalmasak.
Hol a kiút?
Ma még senki nem
tudja. Bizonyos, hogy az alkoholsérült gyermekek számának csökkenése a
belátható jövőben nem várható. Sokat tehetne a megelőzés érdekében a fogamzás
előtti ("perikoncepcionális") gondozóhálózat kiépítése. Vagyis
újraépítése, mert hazánkban egyszer már létezett "Optimális
Családtervezési Modell", mely az orvosok érdektelenségének áldozatává
vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése